2009(Nyár)

Un. intellektüel (úgy is, mint értelmiségi) körökben szeretik azt hinni, hogy a kultúra azaz, ami a tömeg(es)től távol van, de legalább olyan, amit a „nép” nem ért, vagy ami ezekkel a „közép-szerű” - szintekkel minimum szemben helyezkedik el. Szoktak is adni rendre eme magasztos örömforrásoknak számos meghatározást (úgymond a szinteket elválasztandó), hogy aki esetleg kételkedne az is mindjárt lássa „valami másról” van szó. Vannak afféle főbb, kiemeltebb csoportosítások, mint például underground, vagy kortárs művészet s van megszámlálhatatlan ezek égisze alatt. Aki magát ki szeretné emelni a tömegből tulajdonképpen nincs más dolga, mint rámondani "művére", hogy kortárs, minimál, posztmodern és sorolhatnék itt még vagy ezer ilyet.

Az igazság azonban az, hogy ezek a művészeti formák valójában nem többek azoknál a formáknál illetve sablonoknál, mint amik a tömege(s)t jellemzik a különbség csupán annyi, hogy attól szemben vagy minél messzebb van. Bárki bármit csinálhat, ha a hétköznapitól elüt minden kockázat nélkül művésznek titulálhatja magát.
Valamikor a művészet az elcsúszásainkra adott válasz volt oly módon, hogy az vissza is vitt mindenkit oda ahonnan a probléma indult, olyan tükröt tartott, amiből világosan látszott az eredeti állapot, ahol ki-ki megtalálta és élhette az igazi örömeit. Még jóval később is világosan visszamutattak ezekre a harmóniákra, ha nem is vittek el rögtön oda csupán néhány lépést kellett tenni.

Ma, ami kultúraként „megy” nem más, mint sima mutogatás, ha épp nem magamutogatás. Az ember igazi igényeivel, élményeivel, kielégüléseivel köszönőviszonyban sem lévő termék, ugyanolyan termék, mint amit mindenhol lehet kapni, csak egy a lényeg sajnos a tartalom is csupán ennyi -, szemben a tömeggel. Nem véletlen nem talál senki megnyugvásra már réges régóta ott ahol annak a kijelölt helye lenne (értsd: Múzsa oltárán), ha orgazmust szeretnél ahhoz vagy megtalálod és megfűzitek egymást Múzsával személyesen, de inkább ajánlanám a hétköznapokat, arra talán valamivel több az esély.