Kedves Ti!
Most, hogy lassan már 5 hónaposak vagyunk, gondoltuk aktuális részünkről/részetekre gondolatokat megosztani, tervekről szólni, kulisszáink mögül néhány fátylat fellebbenteni. Kiváltképp, mert voltatok olyan aranyosak és nyitottak, hogy miattunk kicsit más irányt vettetek az eddigi pécsi célpontokat illetően...
Bevalljuk, ez volt az egyik szándék, kicsit más irányt venni... minden szinten. Olyat, ami nem csak centikre mutat/visz, nem csak néhány fokot nyit, hanem lehetőség szerint ameddig a szem ellát, még inkább azon túl, egészen pontosan az egész világot gondoljuk mi mindig leképezni. (Esetleg akinek nincs túl jó véleménye a világról, úgy is mondhatjuk "egy más világot".) Ráadásul mindezt nem csak egy-egy irányba, s nem csak síkban, főleg nem csak kívül, ha érted mire gondolok... Persze nem lévén Istenek kisebb hibák mindig csúsznak a dologba, illetve nem megy semmi csettintésre, de szerencsére mi nagyon jó természetűek vagyunk, így simán beérjük avval, ha csak zsenik lehetünk :).
Szó mi szó, nem kis számú jelenlétetek a bizonyíték arra, valami értelme csak van dolgainknak, valami csak-csak terem(tődik) itt nálunk, annak ellenére is, hogy épp csak elkezdődtünk. Ezzel kapcsolatosan el is kell áruljuk magunkról, kezdődjünk, tartsunk bárhol, számunkra valójában mindig, minden "csak a kezdet". Még akkor is, ha általában amit "leteszünk az asztalra" (mármint a világot :)) kibírná, hogy akár sose nyúljunk hozzá, s még akkor is, ha az annyira dús, életteli és egyedi, mint "kultúrházunk".